Hát így állunk.

Fura nekem ez az egész,mert kiskoromban sem írtam naplót soha.De ez más,néha úgy érzem muszáj leírnom a sok dolgot,ami történik velünk,mert már sokszor arra sem emlékszünk vissza Kálmánnal kristálytisztán,ami 2,5 éve történt Dénessel.Pedig nem volt régen...de sok minden történt már azóta.Na,hát ezért....

Tehát akkor elkezdem.Rengeteg mondandóm van,de majd csak győzöm:)
Dénes és Gergely.Imádom őket,teljes valójukban.Fantasztikus gyerekek,akik teljesen elhomályosítják a józanságom,annak ellenére,hogy néha megőrjítenek.
Dénes elképesztően okos és hihetetlenül imád élni.Sok félelme van,pedig nem úgy neveljük,mégis sajnos eléggé aggodalmaskodó.Legnagyobb és még mindig leküzdhetetlen félelme a lufi.De utálja a vihart és a buborékfújót is.Akárhová megyünk,mindenhol van lufi,mert mások persze szeretik.És ez évek óta megkeseríti a szabadidős programjainkat,de néha a hétköznapokét is.Szar ügy,mert annyi dolog érdekli,de fél bemenni pl.egy játszóházba(be se megy)mert lufik vannak.Újabban a strandos csúszda sem sztár,mert legutóbb víz ment az orrába.Azóta nem szeret strandom csúszdázni,csak úszni,mert hát ő már azt is tud,karúszóval,mint a profik.Ügyes.
Elképesztő memóriája van,számítógépezik egyedül és olyan pontszámot ér a minimaxos memóriakártya-játékban,amilyet néha én sem.És ez nem túlzás,pedig még csak 3 éves.

Gergő egy igazi kópé.Ő sokkal nyugodtabb már most,türelmesebb,jobb alvó és kevésbé balhés.Persze nyughatatlan is néha,mint minden kisbaba,aki épp fogzik,kúszni,mászni tanul,ülne és állna,ha tudna és ettől frusztrált.
Az is tény,hogy sokkal türelmesebb vagyok vele,mint anno szegény Dénessel.Valahogy magamba néztem és beláttam,hogy ez az időszak olyan iszonyú rövid és ezért sokkal megértőbb is vagyok.Annak idején Dénesnél idegesített,ha keveset alszik,ha keveset/sokat eszik,hogy már megint cipelteti magát ahelyett,hogy elnézelődne a babakocsiban stb,stb....
Emiatt lelkiismeret-furdalásom is van,mert lehettem volna megértőbb.Már sokkal rutinosabb vagyok...

Tény:amit soha nem hittem el és jót röhögtem rajta,de így van:2 gyerekkel sokkal könnyebb,mint egyel.Mert a nagynak már van napirendje,ami működik és a 2.beleszületik és én kénytelen vagyok reggel nem az ágyban henteregni a kicsivel akármeddig(no,nem mintha ez az én stílusom lenne...)mert Dénesnek reggelit kell készíteni,aztán ebédet főzni,lemenni sétálni.Emlékszem,Dénes kicsi volt,soha nem ebédeltünk normálisan.Ha főztem,akkor is csak gyorsan valamit összevágtam.Most Dénes megszokta,hogy kiskora óta mindig van főtt étel ebédre és hogy délben eszünk,aztán alszunk.És ezt tartjuk.Ma már Gergő is velünk ebédel,aztán mennek aludni.Általában egyszerre,vagy szorosan egymás után.
Egyszóval szeretem az életem.Mára ennyi....